Nemcsak a nagy, érintetlen erdők számítanak a természetvédelemben. A Mecsekben egy olyan korszerű, nemzetközi szinten is elfogadott és gyakorlatba integrált erdőgazdálkodási szemlélet működik, amely apró, de kulcsfontosságú élőhelyek hálózatával megőrzi a biológiai sokféleséget. Az úgynevezett „erdei lépőkövek” rendszere egyszerre szolgálja a biodiverzitást és a fenntartható erdőkezelést.
Az erdő kívülről egységesnek tűnik, az ott élő fajok számára azonban egyáltalán nem az. Egyes élőlények idős, odvas fákhoz kötődnek, mások korhadó fatörzsekhez vagy zavartalanabb erdőfoltokhoz. Ha ezek az élőhelyek eltűnnek, vagy túl messze kerülnek egymástól, a fajok mozgása és fennmaradása is bizonytalanná válik. Erre ad választ a modern erdőgazdálkodás egyik fontos eszköze, az úgynevezett lépőkő-koncepció.
Ökológiai „kommunikációs” hálózat – az erdei lépőkövek rendszere
A „lépőkövek” olyan kisebb erdőfoltok, facsoportok vagy egyedi fák, amelyek kiemelt ökológiai értéket képviselnek. A „lépőkövek” elnevezés onnan ered, hogy ezek az élőhelyek valóban úgy működnek, mint egy patakon átvezető kövek: az erdei fajok ezek segítségével tudnak egyik élőhelyről a másikra „átlépni”, így marad fenn közöttük a kapcsolat. Ezek az erdőn belül pihenő-, búvó- és szaporodóhelyként szolgálnak az érzékenyebb fajok számára, és együtt hálózatot alkotnak, amely biztosítja a mozgás és a fennmaradás feltételeit.
Miért fontos a lépőkő?
Ezen elemek gyakorlati erdőgazdálkodásba történő integrációja előrelépést jelent, mert nem kizárólag a nagy, érintetlen területekben gondolkodik. Azok továbbra is fontosak, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a gazdasági erdőkben is meg kell jelenniük azoknak a szerkezeti elemeknek, amelyek a biodiverzitás alapját adják. A lépőkő-koncepció nem választja szét a gazdálkodást és a természetvédelmet, hanem összekapcsolja őket, és nem egyetlen nagy területre koncentrál, hanem sok kisebb, tudatosan megőrzött élőhelyre épít.
A módszer hatékonyságát jól mutatják a kutatási eredmények is. Kimutatták, hogy már egy 0,6–0,9 hektáros idős erdőfolt képes biztosítani a biodiverzitáshoz szükséges élőhelyi elemek – például odúk és holtfák – jelentős részét, akár 75%-át. Az is világossá vált, hogy a fajok védelme nem mindig a terület növelésével a leghatékonyabb. Ha például egy 200 hektáros erdőt egyetlen tömbben hagyunk meg, az korlátozott számú élőlénynek ad otthont, míg ugyanennek a területnek a több, egymással kapcsolatban álló egységre bontása akár sokszorosára növelheti az ott megtelepedő fajok számát. Egy ilyen felosztás esetén például egyetlen fekete harkály pár helyett akár húsz pár számára is megfelelő élőhely jöhet létre.
Hogyan működik ez a Mecsekben?
A Mecsekerdő Zrt. területén ez a szemlélet a mindennapi erdőgazdálkodás részeként jelenik meg. Ennek egyik alapja a biotópfák és a holtfa megőrzése: az erdészek a nevelővágások során tudatosan visszahagyják az idős, odvas vagy különleges fákat, és hektáronként megfelelő mennyiségű álló és fekvő holtfát biztosítanak. Ezek az elemek kulcsszerepet játszanak az erdei élővilág fennmaradásában.
Ehhez kapcsolódnak a hagyásfa-csoportok és kisebb kíméleti foltok, amelyek az idős erdők szerkezeti gazdagságát őrzik meg a fiatalabb állományok között, és „lépőkövekként” kötik össze a kedvezőbb élőhelyeket. A rendszer fontos elemei a FANE-területek is, ahol a faanyagtermelés nem cél, és az erdő természetes folyamatai kerülnek előtérbe. Az ilyen területek gyakorlatban a kijelölt erdőrezervátumok mellett, ahhoz hasonlóan kíméleti területként funkcionálnak és azokkal összefüggő hálózatot alkotnak.
Miért fontos ez a mindennapokban?
A rendszer különösen azoknak a fajoknak kedvez, amelyek speciális élőhelyekhez kötődnek, és nem képesek nagy távolságokat áthidalni. Ilyenek például bizonyos harkályfajok, denevérek, odúlakó madarak vagy a holtfához kötődő rovarok. Számukra nem elegendő az, hogy van erdő; az is számít, hogy az erdő szerkezete biztosítja-e a szükséges életfeltételeket, és ezek az élőhelyek elérhetők-e egymásból.
A lépőkövek rendszere ugyanakkor nemcsak a biodiverzitás megőrzését szolgálja. A változatosabb szerkezetű erdők általában ellenállóbbak a környezeti változásokkal szemben, így hosszabb távon a fenntartható erdőgazdálkodás alapját jelentik. Egy ilyen erdő nem attól működik jól, hogy mindenhol ugyanaz történik, hanem attól, hogy különböző állapotú és szerkezetű részekből áll, amelyek együtt alkotnak működő rendszert.
A Mecsekben ez a rendszer már működik. Nem látványos, egyszeri beavatkozásokkal, hanem sok apró, tudatos döntéssel. Egy visszahagyott odvas fa, egy érintetlen facsoport vagy egy korhadó fatörzs önmagában talán jelentéktelennek tűnik, de együtt egy olyan hálózat részei, amely biztosítja, hogy az erdő élővilága hosszú távon is fennmaradjon.
Mi az a FANE üzemmód?
A FANE rövidítés jelentése: Faanyagtermelést Nem Szolgáló Erdő. Ez az erdőgazdálkodás olyan formája, ahol a hangsúly nem a faanyag kitermelésén, hanem a természetes folyamatok zavartalan érvényesülésén van. Az ilyen erdőkben a faállomány kezelése alapvetően nem történik meg, az erdő saját ritmusában fejlődik, idősödik és újul meg. Ezen területeken beavatkozás például erdővédelmi okból, inváziós fajok visszaszorítására vagy kutatási, élet- és vagyonvédelem érdekében történhet. Magas holtfa aránya miatt számos ritka faj számára is nélkülözhetetlen élőhely.