MECSEKERDO PORTAL - PORTÁL VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA       deutche   english   magyar   
 
ingyenes felolvasó program letöltése    Váltás a grafikus oldalra
 
Új turistaházzal bővült a Mecsekerdő orfűi szálláshelye
2020.07.08. 19:11

Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója személyes történettel indította köszöntőjét: egyszer egy rádióműsort hallgatva arra lett figyelmes, hogy a világ felkeresésre érdemes "bakancslistás" helyszínek között az egyik hallgató Orfűt emelte ki. Meglepő lehet, hogy az egzotikus csodák és kalandok mellett valakinek meggyőződése: "nem halhatok meg úgy, hogy Orfűt nem néztem meg", ám a házigazda ezzel teljes mértékben tud azonosulni. Észre kell venni a közvetlen közelünkben lévő igazi nagy kincseket.
 

 
 
 
 
 
 
 
 
Orfű éppen az a környék, ahol az erdő hármas funkcióját használjuk és kiszolgáljuk. A települést mecseki bükkösök, gyertyános-tölgyesek veszik körül, a jellegzetes mecseki erdőtársulások erdőgazdálkodási és természetvédelmi szempontból is jelentős értéket képviselnek.  Kihívást jelent, hogy az itteni bükk erdők hogyan reagálnak majd a klímaváltozásra, az erre való felkészítés és felkészülés az erdőgazdaság feladata. Orfűn a víz is központi szerepet tölt be, a mecseki karsztvidék ide gravitál, így a víz, a település és a természet védelme szorosan összekapcsolódik az erdőgazdálkodással.
  
 
 
 
 
 
Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára átadó beszédében hozzátette: az elmúlt tíz évben húszmilliárd forint értékben valósultak meg ökoturisztikai célú beruházások. Hangsúlyozta: kormányzati szinten is átértékelődött az erdők szerepe, a gazdasági hasznon túl kiemelten fontos, hogy az erdők a köz javát szolgálják, enyhítsék a klímaváltozás hatásait és rekreációs lehetőséget nyújtsanak. Kiemelte, hogy az állami erdőgazdálkodás modellje összehangolja, fenntartható rendszerként kezeli a gazdaság, az ökoturizmus és a természetvédelem érdekeit. Emlékeztetett arra, hogy a 22 állami erdőgazdaság kezeli és működteti az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját, kilátókat, erdei szálláshelyeket, látogatóközpontokat, erdei iskolákat, tanösvényeket, erdei szálláshelyeket, kisvasutakat. Ismertetése szerint az erdészetek saját forrásból évente mintegy négymilliárd forintot fordítanak a kezelésükben lévő ökoturisztikai hálózat fenntartására. 
A kétmillió hektárnyi magyar erdőterület felét az erdészetek kezelik, ahol évente mintegy 40 millió látogató fordul meg, az erdőgazdaságok ökoturisztikai létesítményei pedig 3,5 millió látogatót fogadnak. Az államtitkár azt mondta, a Vízfő Turistaházhoz hasonló fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország legszebb kirándulóhelyeit bárki felkereshesse. Ez most különösen fontos, hiszen az emberek a járványhelyzet miatti gazdasági nehézségek közepette sem szeretnének lemondani a színvonalas szolgáltatásokról - fogalmazott. Hozzátette: a kormány és az erdőgazdaságok együttműködése garancia arra, hogy a hazai erdőkben a családok, idősek, fiatalok egyaránt megtalálják a biztonságot, egészséges kikapcsolódási lehetőségeket, elérhető áron.
Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos felidézte: a kormány azt a célt tűzte ki, hogy Magyarországnak 2030-ra a legélhetőbb országok közé kell tartoznia, ebben nagy szerepe van az egészséges életmódnak. Megjegyezte, a közelmúltban az Ős-Dráva Látogató Központnál átadott és az orfűi turistaház is versenyképesek a hasonló osztrák és szlovák létesítményekkel.
Hoppál Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő többek között arról beszélt, hogy az erdész szakmának a rendszerváltás óta tudatos vállalása, hogy az erdők növekményének egyharmadát meghagyja. Ennek eredménye, hogy az elmúlt negyedszázadban az erdőterület nő Magyarországon - mondta. "Feladatunk, hogy a kormányzati programokkal, a megújuló turistaházakon keresztül minél több embert szólítsunk meg a minőségi élet megélése céljából" - mondta.
 
 
Az ünnepélyes "szalagátvágást" követően a turistaházat Rosner Zsolt plébános áldotta meg.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Mecsekerdő tóparti turisztikai komplexuma helyén régebben egy kőház állt, melynek elbontása után egy három lakóegységből álló faház együttes lett kialakítva. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatta, hogy az igények messze meghaladják a szálláshely kapacitását, így két éve egy fedett szabadtéri egység, annak emeletén pedig két kétágyas turistaszállás is létrejött.
Az Aktív Ökoturisztikai Fejlesztési Központ közreműködésével a Téry Ödön Nemzeti Turistaház Fejlesztési Program keretében nyújtott támogatás tette lehetővé, hogy 2020-ban a két lakóegységből álló Vízfő Turistaház megélpüljön. Emellett saját forrásból a meglévő három faház mellett egy negyedikkel is bővült a férőhelyek száma.
 
A Vízfő Turistaház kialakítása során az épület gazdaságos, fenntartható üzemeltetése érdekében napelemek kerültek elhelyezésre. Az épület temperálása inverteres klíma rendszerrel történik, az igény szerinti fűtés a földszinti közösségi helyiségben elhelyezett fatüzelésű kályhával is lehetséges. A víztakarékos csaptelepek és a fényerő szabályozós LED világítás is a környezettudatosság irányába hat.
 
 
A beruházás környékbeli kisvállalkozások, kisiparosok bevonásával valósult meg:
Tervező: Boa Árpád | Építőmester: Szik Roland | Ácsmunka: Petrovics Krisztián | Nyílászárók: DÖ-FA Kft. | Bútorok: DrávaAblak Kft. | Víz-csatorna: OziVíz Bt. | Villanyszerelés: Koller Zoltán | Burkolás: Iván Péter | Festés: Hideg László | Beépített szekrények: Dömse Kft.
 
 
 
Forrás: MTI, Fatáj, Mecsekerdő
Fotók: Fekete István, Mőcsényi Miklós
 
 
 

Vissza